A National Geographic 2014. májusi számában megjelent összeállításra bukkantam a minap, amelyben a szerző, Jonathan Foley (az Institute on the Environment at the Univerity of Minnesota intézetvezetője) vázolja fel azt, hogy szerinte milyen lépésekre lenne szükség a század közepére kilenc milliárdra duzzadó emberiség fenntartható élelmiszer ellátásához.

A cikk annak megállapításával indít, hogy a mezőgazdaság jelenlegi működése a globális felmelegedés egyik legnagyobb kiváltója, jelentős mennyiségben járul hozzá az üvegház gázok kibocsájtásához, az édesvízkészletek felhasználásához és elszennyezéséhez, veszélyezteti a törékeny ökoszisztémákat és felgyorsítja a biodiverzitás csökkenését. Tehát a mezőgazdaság már ma is hatalmas környezeti kihívások elé állít bennünket, és a nyomás még nagyobb lesz akkor, ha két milliárddal több embert kell majd élelmiszerrel ellátni. És nem csak a lélekszám növekedése a probléma, hanem az is, hogy a jólét növekedésével a fejlődő világban folyamatosan nőni fog a hús és tejtermékek, valamint a tojás iránti kereslet. A jelenlegi tendenciákkal számolva 2050-re meg kellene duplázni az élelmiszertermelésünket.

A szerző megállapítja, hogy sajnos a megoldásról szóló vita erősen polarizálttá vált, lényegében a konvencionális, nagyüzemi mezőgazdaság és globális kereskedelem áll látszólag szemben a  helyi élelmiszer-láncokkal és ökogazdálkodással. Az érvek és ellenérvek egyre harcosabb szembenállása következtében a két tábor közötti szakadék egyre nő, a közös alapok keresése helyett.

A konvencionális mezőgazdasági termelés hívei a fejlett technológia alkalmazásában, a műtrágyákban és a genetikai módosításban látják a garanciát a hozamok jelentős növelésére. És igazuk van. Ahogy igazuk van azoknak is, akik a helyi és ökotermelés ösztönzésével, a talaj termékenységének természetes módszerekkel történő növelésével oldanák meg a kis léptékű gazdálkodás által kibocsátott élelmiszer mennyiség növelését és a szegénység csökkentését.

A szerző szerint a lényeg az, hogy nem kell a kettő között választani, sőt csak akkor fognak megoldódni a problémáink, ha mindkét irányban elindulunk, mert  önmagában egyik sem vezethet eredményre. Mindkét módszerben meg kell keresni a legjobban működő elemeket és ezeket ötvözni szükséges.

A kérdés tehát az, hogy hogyan tudunk kétszer annyi élelmiszert előállítani úgy, hogy közben a mezőgazdaság által okozott természeti károkat is csökkentjük? A cikk szerzője öt lépésben foglalja össze a csapata által végzett kutatás eredményeit.

Első lépés: a mezőgazdaság lábnyomát be kell fagyasztani a jelenlegi szinten

Az emberiség történelme során, amikor több élelemre volt szükség, akkor erdők kivágásával vagy mezők feltörésével jutottunk új területekhez. Mára nagyjából Dél-Amerika nagyságának megfelelő területet csupaszítottunk így le és adtuk át a mezőgazdasági termelésnek. A mezőgazdaság lábnyoma ilyenformán egész ökoszisztémák megsemmisülését okozta szerte a bolygón. A mezőgazdasági termelés terjeszkedését a természetes élőhelyek kárára nem folytathatjuk tovább, a további erdőirtás elkerülése az egyik legfontosabb prioritásá vált.

Második lépés: a meglévő farmok által megtermelt menyiségek növelése

Vannak a világnak olyan területei, jellemzően Afrikában, Dél-Amerikában, Kelet-Európában, ahol a farmok terméshozamain még bőven lehetne javítani a precíziós és az ökogazdálkodás legjobb módszereit felhasználva.

Harmadik lépés: az erőforrások hatékonyabb felhasználása

Itt is mindkét irányzatnak vannak előnyei: a technológia fejlődésével sokkal precízebben lehet adagolni például a vegyszereket, az ökogazdálkodás pedig számos hatékony módszert ismer a termeléshez felhasznált víz és vegyszerek mennyiségének csökkentésére. Világos, hogy ezek ötvözése vezethet el a helyileg optimális megoldásokhoz.

Negyedik lépés: az étrendünk megváltoztatása

Sokkal könnyebb lenne kilenc milliárd embert táplálni, ha az általunk megtermelt növények nagyobb része végezné emberi gyomorban. Jelenleg ugyanis alig több, mint a fele kerül az asztalunkra (55%), a másik feléből állati takarmány (36%) és bioüüzemanyag vagy egyéb ipari termék (9%) készül. Ha sikerülne hatékonyabban húst előállítanunk és kevésbé a húsfogyasztásra alapozott étrendet követnünk, azzal már jelentős mennyiségű táplálék „szabadulna fel” világszerte. Már az is segítene, ha a takarmányon tartott állatok helyett legeltetett szarvasmarha húsát, vagy inkább csirkét, sertést fogyasztanánk. S mivel a fejlődő világban a jólétre most rátaláló tömegek nem valószínű, hogy belátható időn belül csökkenteni fogják húsfogyasztásukat, így azokra a gazdagabb országokra kell fókuszálni a húsevés csökkentését, ahol eleve sok húst fogyasztanak az emberek.  A rendelkezésre álló élelmiszerek mennyiségét mindemellett az is növelné, ha keretek közé szorítanák a bioüzemanyag célú növénytermesztést.

Ötödik lépés: az élelmiszer-hulladékok csökkentése

Megdöbbentő, hogy globális szinten a megtermelt élelmiszerek felét nem fogyasztjuk végül el, hanem kidobásra kerül. A gazdag országokban a legtöbb pazarlás otthon, az éttermekben és a szupermarketekben történik. A szegényebb országokban az élelmiszer-veszteség legnagyobb része még a termények piacra jutása előtt történik, a rossz szállítási és tárolási körülmények miatt. A fejlett világban élők egyszerű módszerekkel is sokat tehetnek az élelmiszer-pazarlás megelőzése érdekében, az adagok csökkentésével, a maradékok elfogyasztásával és a vendéglátóhelyek ösztönzésével. A rendelkezésre álló élelmiszerek mennyiségét leghatákonyabban az élelmiszer-pazarlás megelőzésével lehetne növelni!

A cikk összegzésként megállapítja, hogy ennek az öt lépésnek a végrehajtásával meg lehetne kétszerezni az elfogyasztható élelmiszerek mennyiségét és drámaian csökkenthető lenne világszerte a mezőgazdaság által okozott környezeti terhelés. Meg kell találnunk az egyensúlyt a több élelmiszer előállítása és a bolygó megőrzése között az eljövendő generációk számára. Döntő pillanatban vagyunk, amikor soha nem látott mértékű kihívással kell szembe néznünk az élelmezésünk biztonsága és a természeti környezetünk megóvásának érdekében. A jó hír az, hogy már tudjuk, hogy mit kell tenni és már csak ki kell találni, hogy hogyan.

A globális kihívás megoldásának érdekében mindannyiunknak tudatosabban kell gondolkodnunk az asztalunkra kerülő élelmiszerekről. Kapcsolatot kell találnunk az élelmiszereink és azok előállítói és a termelésük környezeti hatásai között. A jövőre vagyunk hatással azzal, hogy miket pakolunk be a bevásárlókocsinkba…