Jelenleg az a helyzet, hogy se szeri, se száma a vegánoknak és vegetáriánusoknak szóló  életvezetési tanácsokat és recepteket kínáló fórumoknak, a húsevőknek szintén van tere minderre. A csomagolásmentességnek és az öko háztartásvezetésnek egyaránt megvannak a hazai apostolai, de már nehezebb helyzetben vannak azok, akik egyszerűen szeretnének fenntarthatóbban vásárolni, étkezni, ugyanakkor nem tudnak vagy akarnak teljesen lemondani az állati termékek fogyasztásáról, valamint a megfontolt haladás és a kompromisszumos megoldások hívei.  Személy szerint én is ebbe a csoportba tartozom, ezért most összegyűjtöttem a jelenleg a nemzetközi szakirodalomban elfogadott alapelveket a fenntarthatóbb élelmiszer-választás megalapozásához.

Elöljáróban egy pár elméleti tudnivalót muszáj megemlítenem, főleg azért, mert az egész fenntartható étrend-mizéria megértésének legfontosabb alapköve annak tudatosítása magunkban, hogy ez egy összetett megoldásokat kívánó összetett probléma.

Mindenek előtt fogadjuk el, hogy a klímaválság megoldásához mindenképpen szükség lesz a jelenlegi (rendkívül összetett és változatos) élelmiszer-rendszerek átalakítására, de nincs egyetlen „csodamódszer”: az optimális megoldásokat mindig helyben kell majd megalkotni, amelyek elfogadásához rengeteg párbeszédre és kompromisszum készségre lesz szükség az érintettek (és a fogyasztók) körében. A természeti és egyéb adottságok függvényében, ami az egyik helyen működik majd, az a másikon nem feltétlenül fog, vagy lesz környezetbarát.

Nem nagyon beszélünk arról, pedig kellene, hogy mivel európaiként a világ legszerencsésebb lakosai közé tartozunk, legalábbis az élelmiszer-ellátottságunk tekintetében biztosan,  számunkra az elkövetkező évtizedekben nem az lesz a kérdés, hogy lesz-e mit ennünk, hanem az, hogy tudunk-e áldozatokat hozni a környezet védelmében és azokért, akiknek viszont elsősorban ez lesz a problémája?

Vagyis nem hivatkozhatunk arra, hogy hát bezzeg Amerikában mennyivel több hús fogy, mint nálunk, mert bizony a világ teljes gazdagabbik felének kell most majd vissza tenni abba a közösbe, ahonnan mi eddig többet vettünk ki. Be kell látnunk, hogy a hús és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére mindenek előtt a nyugati, gazdag társadalmakban van szükség (ebből a szempontból ezek közé tartozik hazánk is), mert a fejlődő világban egyelőre a húsfogyasztás felfutása, mint a szegénységből való kitörés egyik természetes kísérőjelensége zajlik.

Az állattartás ugyanakkor önmagában, környezeti szempontból nem ördögtől való, mert természetesen vannak olyan formái, amelyek beleilleszthetők az agroökológiai szemléletű termelésbe és vannak olyan térségek is, ahol kifejezetten az állattartás a leginkább fenntartható élelem-előállítási forma. Ugyanakkor globális szinten nem csak az állatok nagyüzemi tartásával járó környezetterhelés (és etikai problémák) miatt problémás a húsfogyasztás túlzott mértéke és növekedése, hanem az állatok etetéséhez szükséges takarmány termesztéséhez felhasznált területek riasztó mérete és az ezek felszabadításához szükséges természetirtás miatt. Sokan azt mondják, hogy minden olyan területen, ami erre alkalmas, emberi fogyasztásra közvetlenül alkalmas növényeket kellene termeszteni, mert így összességében ugyanakkora területen több ember ellátását lehetne biztosítani. Mindenesetre a tudomány egybehangzó megállapítása szerint helyes, ha minél több növényi alapú élelmiszert fogyasztunk, de a húsfogyasztás is belefér a kiegyensúlyozott, fenntartható étrendbe, de csak a mainál jóval kisebb mértékkel, egyrészt mert az emberiség létszámának növekedésével sem használhatunk már fel több területet a mezőgazdasági termelésre, másrészt mert ez jót tesz az egészségünknek is. (Most nem beszélve az állatok kizsákmányolása körül hangosodó vitákról.)

Ne keverjük össze a fenntartható és az egészséges étrend fogalmát! Nem minden fenntartható étrend egészséges és nem minden egészséges étrend fenntartható. A nemzeti táplálkozási ajánlásokat néhány országban már elkezdték környezetbaráttá alakítani (Kanada, Dánia pl.) és a magyar Okostányér® ajánlásai is a fenntarthatóság irányába mutatnak a jelenlegi hazai táplálkozási szokásokhoz képest. Ugyanakkor sajnos kevés szó esik arról itthon és nem történnek kormányzati lépések még annak a helyzetnek a javítására sem, hogy a magyar lakosság zöldség és gyümölcs fogyasztása az európai országok között a legalacsonyabb, nagyon kevés rostot, vitamint és ásványi anyagot viszünk be a szervezetünkbe, ellenben túl sok fehérjét és telített zsírt fogyasztunk és a táplálkozással összefüggő betegségek előfordulásában listavezetők vagyunk.

Azzal is fontos tisztában lennünk, hogy bár alapesetben a helyi előállítású termékeknek kisebb az ökológiai lábnyoma, ugyanakkor ez távolról sem minden esetben igaz. Az élelmiszerek előállításához köthető környezeti terhelésnek ugyanis csak viszonylag kis százalékát teszi ki a szállítás, ellenben nagyon sok függ az előállítás módjától. Így előfordulhat, hogy összességében egy import áru jobban teljesít egy hazai előállításúnál. Egyébként az, hogy egy adott élelmiszer előállításának mekkora környezeti lábnyoma, nagyon sok mindentől függ és nagyon bonyolult kiszámolni. Jelenleg minden szempontot figyelembe vevő védjegy nem létezik, ugyanakkor jó hír, hogy az EU célul tűzte ki egy ilyen megalkotását egy pár éven belül (erről bővebben ebben a  bejegyzésben olvashatsz).

A csomagolásmentességgel kapcsolatban kevésszer gondolunk arra, hogy elsősorban nem a műanyag csomagolással van baj, hanem a hulladék kezelésével. A csomagolás elsődleges szerepe manapság élelmiszerbiztonsági, vagyis az, hogy megvédje az élelmiszereket a kórokozóktól és a szennyeződésektől, tehát attól, hogy megromoljanak. Így rendkívül nagy mennyiségű élelmiszer-hulladék keletkezését akadályozza meg azáltal, hogy a termékek sokkal tovább eltarthatók maradnak. Márpedig sokan egyetértenek abban, hogy a fenntartható globális élelmiszer-ellátás felé vezető út legfontosabb lépése az lenne, ha a világ meg tudná oldani az élelmiszerpazarlás jelenleg gigászi problémáját.

Tehát, mint az élet minden területén, az ördög itt is a részletekben rejlik. Ugyanakkor vannak olyan alapelvek, amelyeket a tudományos kutatások már megállapítottak.

Ezek a következők:

  • a növekvő létszámú emberiség táplálását úgy kell megoldani, hogy  mezőgazdasági termelésbe vont területek nagyságát már nem növelhetjük;

  • környezetbarát innovációkra van szükség az agrárgazdaságban és a terméshozamokat oly módon kell növelni, hogy a biológiai sokféleség és a talajok egészsége maximális védelemben részesüljön, hogy az ember tevékenysége által okozott környezeti károkat csökkentsük és alkalmazkodjunk a klímaváltozás következményeihez;

  • az élelmiszerek árába előbb-utóbb be kell építeni az előállításuk „természeti” költségeit (ennek lényegéről és módszeréről majd később);

  • csökkenteni kell a keletkező élelmiszer-hulladékok mennyiségét (ma globálisan a megtermelt élelmiszerek egyharmada veszendőbe megy)

  • táplálkozásunkban minél inkább törekedni kell a kisebb környezeti lábnyommal előállított termékek fogyasztására és étrendünkben a növényi alapú élelmiszerek arányának növelésére.

Arról, hogy magyar átlagfogyasztóként konkrétan mit tehetünk, ha fenntarthatóbb étrendet szeretnénk követni, a következő bejegyzésben fogok írni.