George Monbiot: Regenesis

Minden szakterületen vannak olyan könyvek, amelyek viszonyítási alappá válnak, ahogy mondani szokás, nem lehet szó nélkül elmenni mellettük. A fenntarthatóbb élelmiszer-rendszerek kialakítása kapcsán szükséges változásokról folytatott vitákban, viszonyítási pontként egyre gyakrabban merül fel George Monbiot neve és 2022-ben megjelent legújabb könyve, a Regenesis. Szerintem ma nem lehet felelősen gondolkodni és főleg állást foglalni ebben a kérdésben ennek a könyvnek az elolvasása nélkül, ezért az alábbi összefoglalóval szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy akár az élelmiszer-előállítás környékén dolgozóként, akár érdeklődő fogyasztóként bátran merüljön el benne, mert kifejezetten közérthető, olvasmányos és lenyűgöző forráslistával alátámasztott értekezésről van szó.

Az 1963-ban született, zoológus végzettségű szerző évek óta a brit Guardian szókimondó publicistája, oknyomózó újságírói karrierjét a BBC -nél kezdte, emellett politikai és környezetvédelmi aktivistaként több kötetet jegyez. Környezetvédelmi aktivizmusának és újságírói munkájának elismeréseként több jelentős díjat is kapott, így például 1995-ben Nelson Mandela-tól megkapta az ENSZ Global 500 Award nevű kitűntetését, 2022-ben pedig ő nyerte el a brit politikai újságírás legnagyobb presztizsű elismerését, az Orwell Prize for Journalism díját.

Legújabb könyvében a szerző abból a megállapításból indul ki, hogy az emberiséget fenyegető környezeti katasztrófa felé vezető út fordulópontján való átlendülést (vagyis azt az állapotot, ahonnan már a folyamat nem visszafordítható) nem kerülhetjük el anélkül, hogy a mezőgazdaság mára kialakult rendszeréhez drasztikus módon hozzá ne nyúlnánk, azonban ehhez minden kétséget kizárólag hiányzik a globális és nemzeti politikai akarat. Ezért az emberek nem tudnak arról, hogy milyen szintű problémával állunk szemben és mennyire komoly baj származhat abból, ha nem tesszük meg a megoldás érdekében szükséges lépéseket. A kutatások azonban azt mutatják, hogy amint a társadalom legalább 25 %-a felismeri egy probléma súlyát, akkor onnantól kezdve felgyorsulhat a folyamat és a politika is kénytelen reagálni az igényre. Ezért a könyvében nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a lehető legteljesebb mértékben és közérthető módon feltárja a mára kialakult, globális mezőgazdaság működésének rendszerszintű hibáit, problémáit és a megoldási lehetőségeket, azok kérdőjeleivel és hiányosságaival együtt.
A szerző másik alapvetése, hogy a táplálékunk forrásáról, a mezőgazdaság működéséről, a vidéki élet tisztaságáról gyermekkorunk első képeskönyveivel kezdve táplált, bukolikus, idillikus, átromanticizált képet őrzünk, amelynek vajmi kevés köze van már a valósághoz. Viszont keveset tudunk a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás „matekjáról”, amelynek megismerése nélkül azonban esélyünk sincs arra, hogy reális képünk legyen a probléma mértékéről és az egyes érdekcsoportok által javasolt megoldási lehetőségek kivitelezhetőségéről és hatásairól.

A könyv különös hangsúlyt fektet a vitákban felmerülő, mára közhelyessé vált kijelentések hátterének megértetéséhez, rengeteget tanít a talajban található mikroorganizmusok jelentőségéről, a különféle mezőgazdasági módszerek sajátosságairól, sokszor nem is feltételezett ökológiai és társadalmi hatásairól, a tulajdon-koncentrációval kialakult hatalmi viszonyok és az agrártámogatás-politika torzító és káros behatásairól, a helyi termelés támogatásával kapcsolatos és az externáliáknak az élelmiszerek árába történő beszámítására vonatkozó tényekről és tévhitekről.

A haszonállattartást gyakorlatilag be kell fejezni, helyette minimális termőföldigényű, kis ökolábnyommal, decentralizált módon (nem néhány óriásvállalat kezében lévő), nagy hozamokkal előállítható, a szegényebb társadalmi rétegek számára is hozzáférést biztosító, alternatív fehérjeforrások kifejlesztésére kell koncentrálni, például baktériumok fermentációja segítségével. A haszonállattartás felszámolása nyomán felszabaduló hatalmas területeket vissza kell adni a természetnek, mert csak ily módon lehetséges az előttünk álló természeti katasztrófa elkerülése.
Ezért George Monbiot szerint az élelmiszer-ellátásunk megújítását célzó mozgalomnak három alapvető kérdésből kell kiindulnia bármely felmerülő, új rendszer vizsgálatakor:
• több élelmet lehet-e általa előállítani kevesebb mezőgazdasági tevékenységgel,
• ki a tulajdonosa és ki ellenőrzi,
• az általa előállított élelmiszerek egészségesek, kellően olcsóak és hozzáférhetőek-e?
Emellett itt az idő, hogy az élelmiszer-ellátásunkkal kapcsolatban a történetek és nosztalgikus képzelgés helyett „a számok bűvöletébe kerüljünk. Hozamokat, földhasználati nagyságrendeket, a vadvilág diverzitásával és bőségével kapcsolatos adatokat, kibocsájtásokat, okozott eróziót, szennyezést, költségeket, szükséges inputokat, tápértékeket kell összehasonlítani az élelmiszertermelés összes aspektusán keresztül. Mert bármennyire zsigerből megítélhető dolognak tűnnek is ezek a problémák, nem tudjuk őket megoldani józan paraszti ésszel. Jelentős kutatásokra, komoly számszerűsítésekre van hozzá szükség, amelyek jórészéhez még hozzá sem kezdtünk.”
Ahogy haladtam előre a fejezetekben, egyre jobban értettem, hogy miért haragszik egy emberként kábé minden, a jelenlegi establishment-ben (és különösen a haszonállattartásban) érdekelt szereplő George Monbiot-ra. És egyre jobban feszített a kíváncsiság, hogy a nagyon realista, folyamatos önreflexióval élő hozzáállás mellett végül milyen esélyt ad majd a szerző annak, hogy az általa szükségesnek tartott hatalmas változás létrejöhessen. Így aztán váratlanul nagyon elgondolkodtató volt az a – teljesen logikus -megállapítása a könyv vége felé, hogy a covid járvány megmutatta, hogy a kormányok igenis képesek az emberekre hatni vészhelyzet esetén, és ha megértjük, hogy miért van szükség rá, akkor többségünk pedig képes a fajunk érdekeit az egyéni érdekeink elé helyezni és ennek megfelelően viselkedni. Rá tudjuk venni magunkat annál sokkal jelentősebb életmódbeli változásokra is (pl. akár évekig tartó kvázi „háziőrizetre”), mint például az étrendünk megváltoztatása. Márpedig a klímaválság egy nagyon is valós vészhelyzet, a mezőgazdaság erre gyakorolt hatásához pedig kétség nem férhet. Már „csak” a politikusokat kell rávenni arra, hogy végre hajlandóak legyenek például a klímakonferenciákon és az ilyen-olyan vállalásokban a mezőgazdaság vagy a haszonállattartás szavakat egyáltalán kiejteni. Ehhez kell az elején említett 25 % tudatosságáért dolgozni. És így már össze is állt a kép.
Olvasás közben „lelki füleimmel” szinte hallottam az élelmiszer-termelésben érdekelt kollégáim, barátaim és vitapartnereim felszisszenéseit és felhördüléseit. Ugyanakkor az egész kötet elképesztően okos, bátor, lebilincselő, mélyen elgondolkodtató, mély humanizmus, természetszeretet és nem utolsó sorban olyan etikus vitakultúra hatja át, amelyről mi itt Magyarországon sajnos egyelőre csak álmodhatunk. De ahogy a minap Martin Luther King születésnapjának évfordulója kapcsán valaki a közösségi médiában rámutatott, neki is „álma volt, nem terve, mert az álmok változtatják meg a világ folyását, nem a tervek”?.