Pályám során dolgoztam agráriumra szakosodott szakfordítóként, uniós élelmiszeripari szabályozási témákon az agrárminisztérium munkatársaként, megismertem az élelmiszer-kereskedelem nemzetközi szabályozási hátterét a FAO Codex Alimentarius hazai titkáraként és tagja voltam több uniós élelmiszer-szakértői munkacsoportnak is. 2010 és 2021 között a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének szakmai és kommunikációs vezetője voltam.
Mindennek köszönhetően mára széleskörű, nemzetközi élelmiszer-szabályozási és élelmiszerpiaci ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkezem.
Szívből hiszek abban, hogy a hazai élelmiszer-szakma képviselőinek is proaktívan és felelősen cselekedniük kell a fenntarthatóbb jövőnk biztosításához szükséges változások előmozdítása érdekében.
2021-ben ezért indítottam el a fenntartható élelmiszer-ellátással foglalkozó blogomat és a vállalkozásomat is, amelyben független élelmiszerpolitikai elemzőként, fenntarthatósági  és kommunikációs tanácsadóként, valamint szakíróként dolgozom.
Vállalkozói tevékenységemet az a meggyőződés irányítja, hogy az élelmiszerpiacon tevékenykedő vállalatoknak új filozófiával és hozzáállással, a szükséges tudás megszerzésével, újfajta együttműködések indításával, az érintettjeik bevonásával kell hozzákezdeniük a fenntarthatóbb élelmezési rendszerek kialakításával kapcsolatos kihívások leküzdéséhez: a pozitív környezeti, társadalmi hatásokra törekvő, transzparens működés és kommunikáció ebben az iparágban is elengedhetetlen alapja lesz a versenyképesség megőrzésének.

Nagyon szerencsés vagyok, mert olyan munkát végezhetnek, amelynek céljával teljes mértékben azonosulni tudok és amelyben arra van szükség, amit igazán szeretek csinálni: fontos döntések előkészítéséhez segítő kezet és védőhálót nyújtani. Akárcsak az életben, az ügyfeleimmel folytatott közös munka során is mindig igyekszem minden problémát a lehető legalaposabban, részrehajlás nélkül körüljárni és rá megoldási lehetőségeket javasolni. Az élelmiszeriparban eltöltött sok év alatt szerzett élmények hatására pedig sosem felejtem el, hogy mennyi elkötelezett szakember, mekkora erőfeszítése és odaadása van az élelmiszer-előállítás mindennapos nehéz feladatát végző vállalatok termékei mögött.

Szeretnék én is hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar élelmiszerpiac szereplői is sikerrel tehessék fenntarthatóbbá a működésüket, ezért két évtized alatt megszerzett szaktudásomra és tapasztalataimra alapozott szolgáltatásaimmal arra törekszem, hogy ügyfeleim sikerén keresztül én is hozzájáruljak a bolygónk és gyermekeink jövőjének és fenntartható élelmezésének biztosításához.

Szöllősi Réka

Amire büszke vagyok:

Tagságaim:

  • A FOODCLICK projekt Friends of Advisory Board testületének tagja

  • Inno D’Or – Az év innnovációja verseny zsűri

  • Fenntarthatóság szimbóluma verseny zsűri

  • Magyar Termék védjegy Tanúsító Döntő Bizottság tagság

  • Az első magyar speakers’ bureau (Smartfluencer) előadója

  • A Felelős Gasztrohős szakértője

  • A Magyar Élelmiszerbank Baráti Kör tagja

Megjelenéseim

Megjelenéseim

Rólam mondták:

„Réka az egyik legfelkészültebb és legtájékozottabb szakember, akivek több mint két évtizedes újságírói pályafutásom során volt szerencsém együtt dolgozni. A szakterületén otthonosan mozog, naprakész a legfrissebb változásokkal, trendekkel kapcsolatban, és jól látja az élelmiszeripar működésének társadalomra, gazdaságra, politikára vagy épp a környezetünkre gyakorolt hatásait.”

Andersen Dávid újságíró, Zöldpálya.hu alapító főszerkesztője

„Rékával hosszú ideje van szerencsém együtt dolgozni az FMCG cégek szakmai támogatásának érdekében. Réka mindig naprakész szakmai tudása – beleértve nem csak a hazai, de a nemzetközi legfrissebb információkat is -, egyfelől lenyűgöző, másrészt megadja a cégeknek, partnereinek azt a biztonságot, amely ma az egyik legfontosabb a mindennapi munkában, operatív döntések meghozatalában és a stratégiaalkotásban. Számos kiváló előadását volt már szerencsém hallani, és mindegyikből kiérződik, hogy sziklaszilárd tudásnak birtokosa, remekül látja a szerteágazó összefüggéseket, és azokon belül kristálytisztán lát rá egy-egy problémára és megoldásra egyaránt. Mindemellett mégis mérhetetlen alázattal, kedvességgel, és partnereitől elvárt lojalitással, precizitással, és őszinte szenvedéllyel végzi munkáját. Hálás vagyok, hogy útjaink egyszer összeértek, és azóta együtt haladhatunk rajta, így van lehetőségem a fentieket személyesen is megtapasztalni oly’ gyakran.”
Fotó: Virágh Mária

Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője

„Rékával évek óta dolgozunk együtt a Magyar Termék Nonprofit Kft. tanúsítási döntőbizottságában. Szakmai tudásával hozzájárul ahhoz, hogy a védjegyet viselő termékek alapos ellenőrzésen essenek keresztül, ezzel növelve a Magyar Termék védjegyek reputációját. Széleskörű hazai és nemzetközi ismeretekkel rendelkező élelmiszeripari szakértőt ismertem meg benne, aki folyamatosan figyeli a trendeket, fókuszában a fenntarthatóság áll. Ezt a szemléletet követi munkája során és tudását megosztva inspirál másokat is, hogy minél nagyobb figyelmet fordítsanak rá. Nem kis feladatot vállalt, ami rendkívül aktuális és hatalmas értékkel bír, hiszen a jövő nagy kihívásainak egyike, hogyan fogunk tudni fenntartható módon élelmiszert előállítani.”

Benedek Eszter, Magyar Termék Nonprofit Kft.

“Rékával sikeres együttműködésünk, közös “alkotásaink” immáron több, mint egy évtizedes múltra tekintenek vissza. Nagyra értékelem szakmai tudását, kreatív és konstruktív megközelítését minden területen, legyen az akár a fenntartható táplálkozás, az élelmiszeripar jövőjét érintő jogszabályi és egyéb változások hatásáról szóló széleskörű elemzései, az ok-okozati összefüggések megvilágítását, tudástárának  önzetlen átadását a kollegák, a szakmai körök és a fogyasztók részére. Élményteli a vele folytatott munka, mert amellett, hogy a mások véleményét is meghallgatja, emellett élvezetes mindig Vele valami újat, valami mást formálni, a közösség részére hasznosat alkotni. Őszinte köszönet ezért Rékának.”

Várkonyi Beáta, vállalati kapcsolatok igazgató CEE, Danone

„Réka a TransFoodMission (TFM) kulcsfontosságú partnere. Szakértelmével és az élelmiszerpolitika területén szerzett tapasztalataival jelentősen növelte közös projektjeink értékét. A Rékával való együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy projektjeinket holisztikus szemszögből közelítsük meg. Azáltal, hogy meglátásait beépítjük a körkörös élelmiszeripari megoldásainkba, biztosítjuk, hogy stratégiáink összhangban vannak a szabályozásokkal, a fenntartható gyakorlatokkal, valamint a fogyasztók és az iparág változó igényeivel.”

Dalmadi Júlia alapító, CEO, Transfoodmission

Együttműködő partnereim

A fenntarthatóbb élelmezési rendszerek kialakítása összetett feladat, gyakran többféle szaktudás ötvözését igényli.

Referenciák: